Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból, s egyben a schengeni övezetből - közölte Szijjártó Péter.
Három magyar konzul lesz jelen a Ferencváros-Qarabag futballmérkőzés helyszínén szerdán Bakuban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a meccs reggelén a Facebookon.
Saját magát köpi szembe az Európai Bizottság azzal, hogy cinkos módon hallgat, amikor Ukrajna támadja a Magyarország és Szlovákia energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A kormány a gazdasági semlegességi stratégiája keretében mindent megtesz annak az érdekében, hogy megóvja a magyar gazdaságot az elfuserált döntések okozta európai vesszőfutás következményeitől - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség a szomszédos országban - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz, mivel hazánk az egyetlen olyan ország ma Európában, amely egyszerre tud kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egyesült Államok és Oroszország vezetőivel is.
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a brüsszeli vezetés békestratégia helyett háborús stratégiát folytatott, ennek következményeként az Európai Unió megszűnt világpolitikai tényező lenni.
Magyarország 3,5 éve szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalásokat - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az X-en szerdán közzétett üzenetében.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Izraeli kollégájával, Gideon Szaárral egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közel-keleti helyzetről.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff amerikai különmegbízott előző napi tárgyalása jó hírt jelent mindenki, különösképpen pedig Közép-Európa számára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.
Magyar konzulok lesznek jelen csütörtökön az ETO-FC-AIK Stockholm, illetve a Paksi FC-FC Polissya Zhytomyr futballmérkőzés helyszínén is, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
